MÉLY FÁJDALOM

ANYUKÁM EMLÉKÉRE!
Minden véget érés valami újnak a kezdete.
Szép napot kívánok kedves olvasó! Ki kell írnom magamból!
Az elmúlt 1 hónapban a poklot jártam. Az én egészségem sem volt ok. Mi bajom volt nem tudom,(az égiektől azt kaptam üzenetben tisztulók) sokszor elakartam ájulni, ízületeim nagyon fájtak, szédültem, gyenge voltam, düh kitöréseim, sírógörcseim, régi emlékek , fájdalmak felszínre törtek , éreztem ott vagyok a pokolba a poklot járom. Sokszor úgy éreztem mintha nem evilágiban lennék. Orvoshoz csak vészhelyzetben fordulok. Mindig saját magamat gyógyítom , a kezemben lévő T.Reiki energiájával, ami életem legnagyobb segítője. (amit már több éve tanítok is.) Most is ezt tettem. Azt hittem hamarosan vége lesz a pokoljárásnak. De nem lett vége sőt még mélyebb pokol jött, anyukám halála(2022 02.14) amit már egy ideje sejtettem, mert a jeleket folyamatosan kaptam. Csak az ember hessegeti nem akarja elhinni, és reménykedik. De azt mondják, hogy a legnagyobb mélységből lehet a legmagasabbra ugrani.
Anyukámhoz mindig nagyon ragaszkodtam, és sokat harcoltam érte az életemben. Mikor pici koromba sokszor jött a mentő és elvitte, hónapokig nem láttam. Neki mentem a mentősöknek, pici gyermekként megütöttem őket és csúnyákat mondtam nekik. Nagy törés gát lett az életembe trauma emiatt ,ami miatt még mindig dolgoznom kell magamon, hogy kioldódjon belőlem. Valószínű innen is ered egy része az orvos egészségügy utálat, és persze később a sok, sok rossz tapasztalat is hozzájárult.
Amikor közel 13-évvel ezelőtt a halálkapuból jött vissza Anyu egy kórházi fertőzés miatt, ott is folyamatosan harcoltam érte , az orvosok ápolókkal ki osztva őket, harcolva ellenük, mert elküldték volna Anyut már akkor a másvilágba. Nagyon sokat Reikiztem őt amit mindig is kért. Az orvosok csodának tartották a felépülését, persze sosem lett már olyan egészségi állapotban mint előtte volt, de túlélte mint ahogy sok sok mindent túlélt az életében. Csak akkor a halál kapuban azt mondták neki, még dolga van vissza kell mennie, és visszajött. Még együtt lehetet velem, velünk családdal nővéremmel, és még sok jót is sok mindent megélhetett velünk, még közel 13-évet kapott. Apuval sajna már csak pár évet. (picivel több mint 60 évet voltak együtt)
Akkor láttuk Anyut utoljára mikor a mentő elvitte, utána már soha többet nem láthattuk mert nem engedték , bő 2 hetet volt a kórházban. Pedig már úgy volt hazahozzák, de nem hozták haza hanem átvitték egy másik kórházba, ahonnan az állapotáról már semmit nem tudtunk meg, hiába telefonáltunk, kinyomták a telefont mindig, és pár nap után kaptuk a hírt, hogy meghalt. Ki tudja hogy bántak vele, etették e, adtak e neki inni, vagy kapott e bármilyen kezelést is, vagy csak hagyták, hogy úgy is öreg meghal stb. Borzalmas dolgokat hallottam a mostani kórházi kezelésekről, közvetlen ismerőstől, aki csak pár napot volt kórházban, hogy mennyire nem törődnek a betegekkel letojják őket. Igy nem tudtunk, és nemtudott ő sem elköszöni senkitől. Kiszolgáltatottan egyedül tehetetlenül betegen legyengülve a kórházban. Ez így még fájdalmasabb. Mert ez a világszínház ez a vírus cirkusz (co..v) nem engedte. (gyilkosok!) Hogy lehetnek ennyire embertelenek! Evvel kapcsolatosan is sok infót kapok az égiektől! Színház az egész világ! Erről is tudnék sok mindent írni, hogy valójában mi az igaz.
Jönnek fel bennem az együtt töltött szép emlékek, mielőtt kórházba került elmenetele előtt. Mikor utoljára fogtam kezét simogatva, mikor utoljára adtam puszit a homlokára , felsejdül majdnem ránctalan szép kortalan arca, mikor harcoltam a korházban érte anno, mikor etettem , itattam, mosdattam, mikor segítettem újra járni neki , mikor mindig kivittem sétálni, stb. Mikor Horvát országban az egész családdal nővéremékkel együtt nyaralva a tengerben együtt fürödtünk, mert még ez szíve vágya volt, hogy láthassa a tengert és akár fürödhessen bene, mikor síkerült becsalnom a finom meleg tengerbe fürdeni utána ki sem akart jönni, milyen jó volt együtt fürdőzni akkor, Gyönyörű szép emlék.
Mikor ISTENT kértem közel 13- évvel ezelőtt, amikor a halálkapuban volt Anyukám, hogy még jöjjön vissza. Akkor még visszajöhetett. De most már nem segített Isten , mert valószínű eljött az idő, úgy ahogy egyszer mindenkinek eljön az idő. Minden véget érés valami újnak a kezdete. A lélek örök sosem hal meg ezt mindig is tudtam , és érzem ,hogy sokat itt van velem, néha megsimogat! Sajnos Most már nem mondták neki a halálkapuban, hogy menj vissza mert dolgod van még a földi életedbe. Persze szép kort élt meg Anyu úgy ahogy sokan a mi családunkban 88-év. Apukám is 88-év Anyai nagymamám is 88-év. Érdekes nem? Sőt sokan a családban 90-év fölötti kort is megéltek. Most nagyon nehéz ,gyász feldolgozás.(Apunál 3-év volt) Még a kiskutyám halálát sem tudtam feldolgozni, pedig az csak egy kisállat.(9-hónapja nincs velem) Érzelmeim folyamatosan hullámoznak .Szívemben mély fájdalom, üresség, majd hatalmas elfogadás béke nyugalom, majd hirtelen gyűlölet , rosszindulat, gyilkolni vágyás, utálat, sírógörcsök sokasága stb. Marsikus férfi erő(kos) lényemből erőteljesen szabadul , tőr ki belőlem ,érzelmek ezer skálája hullámzik bennem nap mint nap. Próbálom mind kordában tartani, átengedni majd kifújni magamból vissza a jelenbe, csitítani az érzelmi skálámat, hogy elfogadás, ami most iszonyat nehéz. Reikizni magam sokat, és Kérni ISTENT segítsen csillapítani fájdalmaim, érzelmi skálámat. Mindig segített! Próbálok ráfeküdni ISTEN tenyerére megadni magamat. ISTENEM LEGYEN MEG A TE AKAROD!
A lelket táplálni kell. Mert nem csak test vagyunk! Test Lélek Szellem!!!!!!! hármasságából vagyunk. Sajnos sok fehérköpenyesnek erről fogalma sincs, mert a nagy diplomai tudással ezt nem tudják, nem tanítják, de ehhez a tudáshoz nem kell semmilyen végzettség. Embernek kell csak lenni!!!! Isten Embernek!!!! A lelket táplálni kell!! Szeretettel, élettel, örömmel, simogatással, öleléssel, érintéssel, stb. Pont ettől van mindenki most elválasztva!!! Ha ez nincs meg, a lélek haldokolni kezd, általa a test megbetegszik és akár meg is hallhat, meghal, függetlenül attól, hogy ki hány éves.
"A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek." (Vass Albert )
A Tradicionális Reikivel átsegítettem Anyut a másik oldalra, anno Apukámat is. Ez még feladatom volt feléjük. Már senkivel nincs dolgom ezen a földi síkon beteljesítettem. Most nagyon mély transzformáción megyek keresztül. Majd jobb lesz minden! ÁLDÁS!
"A HALÁL NEM LÉTEZIK" - a tudással még a tőle való félelem is eltűnik! És ne felejtsétek: egyetlen ember sem, aki létezik, nem hal meg...Átalakulnak a Fényben, és mint olyan léteznek tovább.. Az a titok, hogy ezek a fényrészecskék visszatérnek az ő eredeti állapotukba- visszatérve megelőző energiájuk egyikébe. Krisztus és néhányan mások tudták ezt a titkot. Kerestem, hogyan lehet megőrizni az emberi energiát. Van a Lélekben a Fénynek egy típusa, amely megegyezik a legfelső mennyei fénnyel. Nem magamnak kerestem, hanem mindenki javára. Úgy hiszem, hogy a felfedezéseim könnyebbé és elviselhetőbbé teszik az életet az emberek számára, és a spiritualitás és az erkölcs felé irányítják őket." (Nikola Tesla)
Szeretettel: Némethné Kabatek Erika 2022 02. 18.
Egy T. REIKI "Mester" ember is lehet beteg, vagy lehet bármi problémája Kérlek kattints a linkre!
KÖSZÖNÖM HA ELOLVASTAD!
Köszönöm , hogy ide látogattál ! Áldással teli napokat kívánok! Némethné Kabatek Erika -Tradicionális Reiki Mester/Tanár Théta konzulens----Frissítő/Reflexzónás-- Csakra Talpmasszőr